Egy kis tavaszi munka a laktanyában.

2009 ápr. vége
A gépek mosása, környezet rendezés - fotók az emlékparkról:
http://picasaweb.google.com/joozsibaacsi


2009 február 10.

MARADNAK a GÉPEK


Dr. Holló József
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Főigazgatója

Tábornok úr tájékoztatása alapján rövid időn belül megérkezik az önkormányzathoz a határozat,
hogy repülőgépeink

ITT MARADNAK.

Köszönet mindenkinek aki ennek érdekében telefonált, e-mailezett, vagy bármilyen más formában tett érte,
hogy a gépeink maradjanak.


2009 február 07. Taszár
Tájékoztató a gépek további sorsáról






Simon Csilla ismertette a jelenlevőkkel a Hadtörténeti Intézet Főigazgatójával, Dr. Holló József Tábornok Úrral történt megbeszélés eredményét. Mely szerint nagy valószínűséggel maradnak a gépeink a helyükön, de ezért nekünk is tenni kell!
A terület folyamatos rendbe tétele és a gépek rendszeres, folyamatos karbantartása szükséges és elvárt ahhoz, hogy biztos legyen gépeink végleges, számunkra megnyugtató helyzete. Ettől kezdve megmutathatjuk, hogy nemcsak tiltakozunk, és várunk a jó döntésre, hanem cselekvően részt veszünk az emlékpark gondozásában.
Sajnos kevés volt katonatárs jött el a megbeszélésre, de remélem, hogy a későbbiekben ők is kiveszik részüket a feladatokból
.






Tiltakozásunk ellenére megkezdődtek az előkészületek a repülőgépeink elszállítására!
2009. 01. 29.





Most olvastam a szomorú hírt, hogy kedves gépeink közül kettőt el akarnak szállítani a taszári emlékparkból. 2009. 01. 09.

Ezek a repülőgépek hozzá tartoznak, szorosan kapcsolódnak Taszárhoz, a volt repülőezred történetéhez, történelméhez, a múltunkhoz.
Minden egyes szegecs, minden négyzetcentiméternyi felülete és a hozzájuk kapcsolódó rengeteg emlék ide köti ŐKET! E gépek miatt jött el sok régi barát, bajtárs, jöttünk el oly sokan a találkozókra, sokan több száz kilométereket utazva, unokákkal, gyerekekkel, hogy büszkén mutassuk és mondjuk: - nézd ezzel repültem, ezen a gépen dolgoztam.
Milyen alapon gondolhatja bárki is, hogy elviszi a múltunk egy darabját? Ha így megy tovább, pár év és már csak a laktanya marad meg nekünk.
Ez olyan, mintha a szomszédom kiásná a kertemben pompázó virágot, hogy inkább nála virágozzon, mert ott majd jobban mutat. Nem tudom elképzelni, hogy repülőműszaki volt aki ezt a lépést kitalálta.
Aki ebben a közösségben élt, végezte a feladatát, az tudja, hogy csak szívvel, lélekkel, és a technika iránti tisztelettel, szeretettel lehetett csak precíz munkát végezni. A kölcsönös bizalom és egymásrautaltság a műszakiak és hajózók között járult hozzá a magas szintű feladat végrehajtásokhoz. De ezt úgysem értheti meg egy kívülálló, csak aki benne élt.

Mennyivel jobb, fontosabb helyre kerülne mint ahol most van? Bárhova is szánják, ott csak két régi repülőgép lesz amit majd szétszednek szuvenírnak, vagy rosszabb esetben megy a hulladékgyűjtőbe.
Mi fűzné ezeket a repülőgépeket bármely más településhez az országban, egyedül és kizárólag csak Taszárhoz tartoznak.
Itt viszont a múltunk, az életünk, még így 10-12 év nyugdíjas év után is. Alig vártuk az évenkénti találkozókon, hogy a rövid köszöntés után mehessünk a gépeinkhez és ott a gépek között beszélgessünk a volt bajtársakkal, régi munkatársakkal.

Szeretettel, sok szép emlékkel telve jártuk körül mindegyiket és fotóztunk, mint aki tudja, hogy talán utoljára látja szeretett gépeit.
Ez az emlékpark nekünk olyan mint másnak a temető.
Gépeink egy-egy időszak végét, egy új kihívás,
újabb időszak kezdetét jelentették.
Ezek a repülők a mi síremlékeink, ha egyet is eltávolítanak, az kegyeletsértés!
Bízom benne, és remélem, hogy jövőre is itt találkozunk mindegyikkel.